Vélemények

Tíz éve vagyok beteg és a Sacinak köszönhetem azt, hogy ilyen szorgalmasan, kitartón, majd később ezt megmagyarázom. Mezőcsáton élek, 59 éves vagyok.

Amikor rosszul lettem, nem gondoltam, hogy ilyen beteg vagyok. Irány Miskolcra, második emelet ideg osztályra kerültem, mint stroke gyanús beteg. Az ágyról nem tudtam kiszállni, mert fél oldalam lebénult. 49 éves voltam, lebénult a jobb oldalam. Nem tudtam beszélni, csak ” NEM” , tudatomnál voltam, de nem jött ki a számon a szó. Sec-perc alatt vége volt mindennek. Minden nap anya /feleségem/ jött be hozzám. Azt hiszem úgy voltak beosztva, hogy minden emeleten egy logopédus volt. Nem tudom õt hogy hívják, mert az én agyamat pontosan úgy érte a stroke, hogy elfelejtettem egyes szavakat. Ő mondta írassanak betűket és majd meglátjuk mire haladunk. Már lemondtam úgy sem sikerül, mert egyszerűen nem fogom megértetni magam. Hál Istennek a Szent – Péteri kórház másik osztályára kerültem, Lakatos Levente osztályára. Varga Sarolta ( Saci) ő kezdett foglalkozni velem nem kis eredménnyel. Saci, érdekes eset, sokkal hamarabb megértette mit akarok mondani, mint ahogy és kimondtam volna. Kedveltem, mindannyiunk érdekében mondom ezt. Tiszta játékosan, élvezettel, jó eredményeket produkálni, ez nem semmi Saci segített a módszertani kifejezések, tárgyak megértésében, amit köszönhetek neki, remélem mindig számíthatok rá. Amikor nem tudtam beszélni ( ezt nem nevezném mondatnak ) õ volt az, aki azt mondta nekem, afáziás beteg vagyok és olvasni, olvasni és olvasni. Ezt soha nem mondta senki. Én szerettem olvasni, hál Istennek. Saci észrevette, amit nem vettek észre a többiek. Hálás vagyok érte. Képek válogatásával beindította mechanizmust. ( Kezdetben Anya meg olvasni tanított ) Így ment hosszú éven keresztül. Nagyon jó vele kommunikálni, egyedül ő tudja megérteni a gondolatokat. Tíz éve, hogy kommunikálunk egymással és ő megérti, hogy mit akarok mondani. Van úgy, hogy borongós az idő és nem úgy megy ahogy szeretném, őt nem zavarja, sec – perc alatt megvan a megoldás. Sacikám, mondom neki Te, hamarabb észre veszed ,mint én a megoldást. Most már, ha jó az idő, mondhatni azt, hogy folyamatosan tudok beszélni. Ezt kizárólag neki köszönhetem. Ajánlom mindenki forduljon hozzá bizalommal, mert Saci biztos segíteni fog.

B. József, egykori páciens, Mezőcsát

Rendkívül magas szakmai képesség, empátia és tudás birtokában végezte a Borsod A. Z. Megyei Kórházban afázia terápiás munkáját. A nagy számú betegpopulációból adódó eredményei rendkívül meggyőzőek, logopédusi munkáját igazolják. Sok afáziás beteg hálás lelkiismeretes munkájáért. Nemcsak a betegek, de mi orvosok is sajnáljuk, hogy elhagyta Miskolcot.

Dr. Habil. Takács István Phd., intézetvezető főorvos

Saroltával 6 évig dolgoztam együtt a miskolci Megyei Kórházban, ahol a neurorehabilitációs csapat tagjaként beszédterápiával foglalkozott. Kezdettől csodáltam a lelkesedését, a kreativitását. Egyszerűen nem ismert lehetetlent.

Minden betegnél megtalálta azt a módszert, amivel sikert tudott elérni. Az ismert kezelési lehetőségeken túl saját maga fejlesztette módszerekkel és eszközökkel, sokszor furfanggal dolgozott. A szakmai tudásán, tapasztalatán, hitén kívül még egy nagyon fontos tulajdonsága van. Szereti az embereket, nyitott minden problémájukra, szívesen hallgatja meg őket, és szerintem ezek a tulajdonságok a legfontosabbak a gyógyításban. Kívánom, hogy a továbbiakban is sikeres és boldog legyen az élete.

Dr. Csoltó Márta, belgyógyász-neurológus osztályvezető főorvos

Varga Sacival 2006-2013 között ugyanazon a kórházi osztályon dolgoztunk. Határozott, energikus személyiségnek ismertem meg, aki erős hivatástudattal és nagy munkabírással rendelkezik. Szakmai tudása kapcsán kiemelném klinikai tapasztalatát. Gyakran konzultáltunk munkahelyi esetek kapcsán; segítőkész és kreatív tagja volt a munkahelyi teamnek. Nem utolsó sorban köszönettel tartozok neki, mert több alkalommal volt moderátor közösen szervezett klub tevékenységek során.

Szakács Zsolt, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus

2006 decemberében 66-éves koromban, kezeletlen stressz és magasabb vérnyomás miatt agyi stroke károsodás miatt kerültem „Miskolci Megyei Kórház”-ba.
Bekerüléskor, még tovább súlyosbodott az állapotom. Öt nap multával már nem tudtam írni, olvasni, „megszűnt a világ”, még azt sem tudtam hol, merre vagyok. Érdekességként említem, hogy a nevemet le tudtam írni és a részemre szükséges tárgyakat, le tudtam rajzolni, de értelmes szavakat, mondatot alig tudtam kiejteni.
Ettől, valamivel jobb állapotban kerültem Varga Sarolta logopédus gondosságára, kezébe.
Varga Sacika módszerei segítettek abban, hogy segített előidézni a tárgyak, fogalmak, kifejezések, szituációk, megnevezések, neveit, összefüggéseit.
Az alkalmazott módszerei eredményeiként nagyon sok emlék gyorsabban jött vissza.
A módszert, itt nincs módom és nem is tudnám, szakszerűen másoknak elmondani, de számomra eredményes volt.
A „kezelés” segített a betegségem felismerésébe, természetébe, ápolásának és lehetőségébe, az „edzések” a szellem gyakorlásának szükségességére. A feszültmentes beszélgetés önbizalmat adott. Segített rejtett tulajdonságok elősegítésébe, pl: humorérzék. Megtanultam magamon is nevetni. (amikor rosszul ejtettem ki szavakat). Sokat segíthet az önkontroll.
Nagyon sokat segített Sacika személyes varázsa, pszichológiai és beleérző képessége, hatalmas szókincse, gondolat-megismerési képessége. (Hamarabb tudta, hogy mi, mit akarunk mondani)
Sacikának köszönhetem, hogy ösztönzött a személyi-számítógép megtanulására használatára. Ezen-keresztül kapcsolatot tarthattunk vele és a közben klubbá alakult betegtársainkkal. Több alkalomból rendeztünk családias összejövetelt. Az internet és a skype-kapcsolat rendszeres. Azon kívül, hogy az internet szórakoztat, a logopédián megtanult módszerek elsajátításának köszönhetőn, ma már hivatalos ügyeimet is így intézhetem.
Természetesen, tudom, hogy már teljesen egészséges nem lehetek ez már, egy állapot, de a visszaesést kilehet kerülni! Gyógyszerszedés és egészségesebb életmód mellett valamint rendszeresen gyakorolva, már 7. éve „túléltem” az agyi infarktust.
Végezetül, ha van olyan családtagjuk vagy ismerősük akik hasonló betegségben szenvednek, bátran vegyék igénybe logopédus szakember segítségét.
Én személyesen, megköszönöm Varga Sarolta logopédus munkáját, hogy vissza adta a reményt az élet örömeinek élvezetére.

F. László, egykori páciens, Tiszaújváros