Mi játszódik le egy afáziás betegben, avagy mit érez az afáziás? 3/4

A beszédtanulásom másnap kezdődött. Emlékszem, amikor a Nemzeti dal első sorait meghallottam. ”Talpra magyar,…. aztán folytattam: hí a haza… itt az idő,…. most vagy soha” Lassan, döcögősen, de folytattam. Segítséggel ugyan, de elmondtam az első, majd a második versszakot. Nem tudtam pontosan mit mondok, de azt igen, hogy végre érthető szavak jönnek ki a számon. Aztán következtek a számok, napok, hónapok, énekek, rengeteg kép és temérdek feladat.

A kórházban eltöltött közel három hónap, vagyis a rehabilitáció, kemény munka volt. Minden nap gyógytorna és beszédtanulás. Fizikai állapotomban a kezdeti javulást az ülőegyensúly megtartása jelentette, majd hetek múlva segítséggel sikerült felállnom, sőt bottal ugyan, de egy – két lépést tenni. Már éreztem az idő múlását és a türelmem is egyre fogyott. Sőt! Talán helyesebb, ha azt mondom borzasztó türelmetlen, ingerült és ideges voltam.
Később megtudtam, az agyvérzésem nagy kiterjedésű volt. Érintette a beszédközpontot is. Nem kicsit, nagyon! Károsodott a beszédértésem és az a terület is, ami a szavak kimondásáért felelős. Ezért nem értettem semmit és ezért nem tudtam elmondani, amit akartam.

Másfél év múlva „tettem le” a botot annak ellenére, hogy a jobb kezem és lábam azóta sem úgy működik, ahogyan régen. A házkörül adódó munkákat megtanultam „másfél kézzel” elvégezni. A beszédem sem olyan, mint stroke előtt volt, de rengeteget javult a kezdetekhez képest. Köszönhető ez annak, hogy egy évig intenzíven, klinikai logopédussal dolgoztunk azon, hogy érthető szavakat, mondatokat mondjak. Később, mikor már az internetet is tudtam használni, azon keresztül kaptam a feladatokat.

Most ott tartok, tudom, nem lesz már semmi sem olyan, mint annak idején, mikor egészséges voltam, de megtanultam értékelni minden apróságot, legyen az egy önálló lépés, vagy egy kimondott szó.

Folytatjuk…

Nincsenek hozzászólások.